Visszáságok a Torkos Csütörtökön

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Visszáságok a Torkos Csütörtökön

Feltöltve: 2008-02-13

Néhány étterem Torkos Csütörtök napján megemelte az árakat, és ebből adott 50 százalékos kedvezményt.

"Örvendetes, hogy február 7-én több mint 150 ezer ember élvezte 50 százalék kedvezmény mellett 1069 étterem vendéglátását az év egyik legjelentősebb egynapos turisztikai eseményeként számon tartott Torkos Csütörtökön" – hangsúlyozta az akciót utólag értékelve Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatóságának elnöke. A marketingszervezet által koordinált akció idén harmadjára adott országszerte kiváló alkalmat a vendéglátóhelyeknek saját kínálatuk, minőségi, főként hazai nyersanyagokból készült egyedei ételeik, a magyar borok és éttermük hangulatának bemutatására. A csatlakozott éttermek célja nem a profitszerzés volt, hanem ismertségük növelése, s a kedvcsinálás az étterembe járáshoz.

Niklai Ákos éppen ezért felháborítónak, a szakma tisztességesen dolgozó szakembereire nézve degradálónak, a vendégek felé pedig becsapásnak tartja, hogy az éttermek 1-2%-a erre a napra megemelte az árakat, ebből adva 50 %-os kedvezményt. Szintén súlyos szakmai hiba, hogy több étterem sajnos túl sok foglalást vett fel, és a vendégeket nem volt képes időben, megfelelő színvonalon kiszolgálni. A szakember szerint sajnálatos az is, hogy a vendéglátó szakmai szövetségek nem adtak ki tagjaik felé körlevelet, tanácsokat, hogyan növeljék ezen a napon (is) a vendégek elégedettségét, illetve, hogy nem intették őket a fent említett ügyeskedésektől. Mert a minőségre, a tisztességre való ösztönzés is a szakmai érdekvédelem része, hiszen ezek a jelenségek aláássák a vendéglátás tekintélyét, és túlszabályozást, erőltetett fogyasztóvédelmi rendelkezéseket, ellenőrzéseket, adóvizsgálatokat, vendéglátás-ellenes cikkeket vonnak maguk után. Mint mondja, káros az is, hogy néhányan a szakma pozitív bemutatása és a forgalom növelésére való ösztönzés helyett a vendéglátást segíteni kívánó marketingtevékenységet kritizálták a médiában.

Panoráma Bulletin